Tamás Pál:

A tudomány - bizonyos értelemben - redukálható bizonyos információs típusok elõállítására, hitelesítésére, majd diffundáltatására társadalmi és gazdasági problémák megoldására. Ebben az értelemben a tudományos kommunikáció elválaszthatatlan a tudomány más elemeitõl, a tudomány maga is, mint olyan, kommunikációs intézmény. Egy másik tudományos kommunikációs értelmezés itt kevéssé univerzalista. A kommunikációt leválasztja az új tudástermelésrõl és szûkebben véve a tudástermelés ellenõrzési és elismerési mechanizmusaként kezeli-értelmezi. Egy újabb, a projekt filozófiájához is közeli tudományelméleti felfogás az alapkutatás és a társadalmi megrendelés közötti határok relativizálásával a tudástermelés és forgalmazás új modelljeit is feltételezi. Projektünk azonban ennél is szélesebben értelmezi a tudományos kommunikáció új rendjét. Abból indulunk ki, hogy a tudományos kommunikáció rendszerét három elem befolyásolja: a. a tudástermelés belsõ szerkezetének változása  b. a tudományos információforgalom belsõ szakmai ellenõrzését biztosító technológiai lehetõségek átalakulása  c. a tudomány külsõ társadalmi kapcsolatrendszeri transzformációja. A három tartományban vagy mûködési szférában a változások nagyobbrészt hagyományosan autonómok, azonban az utóbbi másfél évtizedben egyre nagyobb mértékben hatnak egymásra. Interferenciájukból következõen új kommunikációs struktúra alakul ki. Az eltérõ erõtérbeli kutatási kommunikáció és a tudomány társadalmi piac- és elfogadásépítése között egyre több az érintkezési pont. A tudomány nyilvánosságbeli [médiabeli] jelenléte - tudjuk - történelmi fejlõdési szakaszonként eltér. A 19. századi polgárosodás és a racionalitás modelljei összekapcsolódni látszanak és ekkor a tudomány Közép-Európában is aktívan jelen van a laikus kommunikációban. Az 1920-as évek technicista projektjei - szélesebb értelemben vett futurizmusa - megrekednek a német, amerikai, szovjet-orosz nyilvánosságban, nem jutnak igazán be a térségbe. A 60-as évek szocialista tudományos kultúrája [szputnyikostól, Gagarinostól] a szocialista projekt egyfajta belsõ modernizációs kísérletének minõsíthetõ. E sémából következõen a tudomány intenzívebb társadalmi jelenléte akkor jelenik meg, amikor sikerül valamilyen áltanosabb társadalmi metaprogramhoz kötni. Önmagában az "értessük meg jobban a tudományt a tömegekkel!" program rossz hatékonyságú. Ebben az értelemben vizsgálandóak a "scientific literacy" programok mozgási irányai is. Aligha vitatható, hogy a nagyközönség "tudományos írásbelisége" a társadalmi modernizáció indikátora [s ugyanakkor alkotórésze is]. Ennek alapdimenzióit egyfajta alapfogalmak, konstrukciók jelenléte a közbeszédben, a tudományos haladás koncepciójának elfogadottsága [egyfajta folyamati dimenzió] és a tudomány társadalmi hatásának dimenziója jeleníti meg. A mérési kísérletek többsége itt feltételezi valamilyen ideális hipotetikus tudás jelenlétét, és ahhoz méri a megjelenõ ismereteket. Felfogásunk szerint itt a koncepcióépítésben az ideálisan feltételezhetõ tudás helyett nyilvánvalóan a valószínûsíthetõen jelenlevõ ismeretek [például tudományos fogalmak mért médiahasználata] számíthat kiindulási alapnak. E rendszerekkel kapcsolatos újabb munkák fontos részleteket jelenítenek meg. Bucchi (1998) a tudományos kommunikáció szintjeire és típusaira vonatkozó kanonikus modell alapjának a kritikát tartja. Lewenstein (1998) esettanulmányi megközelítésével a kutatók közszereplésérõl bemutatja, hogy a külsõ és a belsõ kommunikáció milyen komplex hálózatai léteznek a nyilvánosság és a kutatás határfelületein. Gregory és Miller (1998) azt hangsúlyozza, hogy az ismeretterjesztés bizonyos típusai már most is részei az "igazi" tudományos kommunikációnak is. Trench és Junker (2000) egy másik szinten, a goffmani megközelítésbõl kiindulva azt elemzi, hogyan beszélnek a kutatók egymás között az outsiderekrõl, vagyis a közönségrõl, az azzal kialakult kapcsolataikról [itt frontstage helyett inkább backstage kommunikációról van szó]. Összefoglalva, meglehetõsen világosan látszik, hogy részben a kutatási frontvonalbeli alapvetõen demokratikus kommunikáció növekvõ idekapcsolódásának hatására, részben pedig a tudomány eredményeinek értékelésében, hasznosításában jelentkezõ participációs programokból következõen a tudományos kommunikáció egész rendszerének retorikája, az ÚJ REND a monologikusból egyre inkább dialógikussá lesz. A kommunikáció egyre nagyobb hányada a "to the public" formából a "with the public" forma felé mozdul el. A "public understanding" és a "public participation" inkább komplementer, mint egymással vetélkedõ fogalmak. Mindebbõl következõen változik az elektronikus folyóiratok publikációs rendje is. Míg a 90-es években az elektronikus preprintek forgalmazása bár de facto publikációnak számított, de a tudományos élet de jure szabályozásában mégsem számított annak [mert a publikáció tulajdonképpen a peer review szabályzó mechanizmusait átmenve vált ellenõrzött tudássá és ehhez képest a sokszorosítás ténye másodlagos volt]; most különbözõ átmeneti formákon keresztül [peer review-n átesett, de papíron már nem terjesztett kiadványok, stb.] eljut a szerkesztõ nélküli azonnali és automatikus publikációig [mint Nádasdy EJCSB-je -  az Electronic Journal of Cognitive and Brain Sciences] az "interactive publishing"-ig.

.